18 hetes :)

18 hetes vagyok a mai napon :))))), közel a félidő. A kisbaba kb. 12-13 cm lehet, csak hétfőn megyek orvoshoz, ezért akkor tudom meg pontosan. Három hete, amikor utoljára voltam, 9 cm volt. És éppen a lábát emelgette, amikor nézegettük, ügyesen tornázgatott. Azt viszont még mindig nem sikerült megállapítani, hogy fiú vagy lány, úgyhogy már borzasztóan várom a hétfőn, hogy végre megtudjam. Hétvégén húsvéttal és babalátogatóval egybekötött nagy családi összejövetel volt, kb. 20-25-en voltunk, mindenki tippelgetett, hogy fiú lesz vagy lány, de mivel már van egy fiú ikerpár, most leginkább lányra tippel mindenki. Persze a nagyszülőknek jó lenne már egy lány unoka is a két fiú után, de nekem őszintén teljesen mindegy.
Jómagam elértem az 55 kg-ot, legalábbis egyszer vagy kétszer már ezt mutatta a mérleg, úgyhogy a három kilós súlynövekedés már állandónak mondható, de azért aki nem tudja, még mindig nem veszi észre, hogy babát várok. BKV-val ugyan nem járok, de a védőnőm is azt mondta, hogy ebben a stádiumban még nem adnák át a helyüket az emberek :) Egyébként én természetesen látom magamon a változást, a hasam már nem lapos, hanem kicsit kiáll, persze aki nem ismert régebben, gondolhatja azt, hogy alapból ilyen vagy kiadós volt az ebéd :D. Azért azt gondoltam, hogy ilyenkorra már nagyobb lesz, a filmekben minden terhesnek nagy pocakja van… amint kiderül, hogy terhes :) Új ruhákat mindenesetre még nem kell vennem, minden ruha jó rám. Gondolom majd most indul be igazán a növekedés. Amúgy semmilyen tünet nincs továbbra sem, már a korábbi aluszékonyság is a múlté. Megcsináltattam a szükséges vizsgálatokat, EKG, labor, fogorvos, háziorvos, a hétre már nem is maradt semmi. Így volt idő a lakással és a kocsival foglalkozni, mind a kettőből nagyobb kell a babu miatt, de egyelőre még csak a kocsi van meg. A kisebbiket közben próbálom eladni, a lakást szintén meghirdettük, de elég lesújtó az eredmény, a héten kb. 60-80 hívást kaptam, ebből 58 közvetítő, kettő (kettő!!!) magánszemély. Amiből azt a következtetést vontam le, hogy nem egy hét alatt fogjuk eladni :) Most még nem is olyan sürgős, de ahogy telik az idő és közeledik a nagy nap, egyre sürgetőbb lesz.

56 mm

56 mm

Két hete megvolt az utolsó kontroll Szűcs doktornál. Azért akárhogy is, minden alkalommal ugyanúgy izgulok. Akkor is. De túl vagyunk rajta, 10 hetes és 5 napos, 37 mm az ülőmagassága volt a kisbabánknak. A vizsgálat közben elkezdett mocorogni, kalimpált a kezével, lábával, nagyon cuki volt ☺

Az előtte eltelt időben háromszor voltunk kontrollon, az első alkalommal ikerterhesség volt a diagnózis, óriási meglepetésünkre. Persze ez a stimulációknak köszönhető, hiszen nincs egyikünk családjában sem természetes ikerpár. Két hét múlva, az ominózus szívhang vizsgálaton azonban kiderült, hogy az egyik petezsák üres volt, tehát egy babánk van. Az ominózus szívhangvizsgálatra úgy mentem be, hogy kezem-lábam remegett, nem tudtam kitörölni az agyamból az előző évi eseményeket. Tudtam, ha ezen túl leszek, csak akkor tudok megnyugodni igazán. Kerestem a jeleket, hogy ez most másképp alakul, mint az előző, de a jelek nem különböztek, ami annyit jelent, hogy nem voltak jelek. Ugyanúgy – és az a mai napig így maradt – semmi émelygés, semmi hányinger, hasfájás, mellfeszülés, bármi, amiről az ember hall. Szerintem ez csak egy városi legenda ☺. Ha nem tudnám, hogy terhes vagyok, nem venném észre semmiből.

Orvost is ajánlott nekünk Szűcs doktor, dr. Zsolnai Csaba személyében, aki a 13. kerületben rendel. Tegnap voltam nála először, a kisbabánk ülőmagassága már 56 mm, Zsolnai doktor pedig nagyon szimpatikus volt. Azt mondta bármikor hívhatom (éjjel-nappal), ha problémám van, ami már önmagában nagyon megnyugtató, még akkor is, ha remélem, hogy erre nem lesz szükség. Három hetente fogok hozzá járni, igaz, hogy hozzá csak egyedül tudok menni, mert a várója nagyon pici, és itt csak lányok / nők voltak, nem úgy, ahogy a BMC-ben hozzászoktam, hogy sokan a párjukkal jönnek, és Szűcs doktornál még a vizsgálatra is bejöhetett velem Feri, mellőlem, velem együtt nézegethette a monitort.

Sokat gondolkoztam azon, hogy minek köszönhető, hogy sikerült spontán teherbe esni, és arra jutottam, hogy több mindennek is, de valahogy akkor decemberben minden összejött:

1.    Q10
2.    kineziológus
3.    karácsonyi szünet

A Q10-et a rossz AMH eredményem miatt szedtem, ami meghozta a várt csodát, a tavalyi 0,4-es eredményem után novemberben 1,2 lett. Novemberben jártam kineziológusnál is, ami egy nagyon pozitív élmény volt, de nem gondoltam bele semmi többet, mint amennyinek utána éreztem, hogy adott egy kis pozitív töltetet. Utána csinálgattam a “házi feladataimat” (hol szorgalmasan, hol kevésbé szorgalmasan), de egy-két dolog maradt, amit még most is követek, pl. kitettem a ruhásszekrényemre a pozitív és ösztönző gondolatokat, esténként végiggondolom, mi volt azon a napon a 3 jóság, 3 szépség, 3 szeretet; reggelente kívánok valamit, este pedig megköszönöm, ha megvalósult. Most így utólag már úgy gondolom, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy rá egy hónappal összejött a csoda.

És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy decemberben két hét pihenés jutott, munka, stressz, idegeskedés nélkül, szinte csak semmittevéssel, kikapcsolódás és igazi családi kör Feri szüleinél. Szilveszter napján elmentünk Pécsre, három napot ott töltöttünk, és bár abból két éjszaka 38,3 fokos lázam volt, ennek ellenére nem voltam komolyan beteg, nap közben hatalmasakat túráztunk (a mínusz 10 fokban ☺). A szálloda csúcs szuper volt, nekem már önmagában az is egy élmény volt, hogy ott pihenhettem. És akkorra már ugye megfogant a kisbabánk (egész pontosan december 24-én, igazi karácsonyi kisbaba ☺.

Új év, új remények

Olyannyira új remények, hogy most hirtelen minden megváltozhat egy csapásra. Január 9-én indultunk volna a 2. lombikkal, de nem jött meg. Egy nap, két nap, három nap, még mindig semmi. Méregetem közben a lázam, permanensen 36,9. Tesztek negatívak, pedig már minden nap csinálok egyet. A 35. napon mintha lenne valami… bemegyek Szűcs doktorhoz, ultrahang, vérvétel (HCG mérés), fél tizenkettőre megvan az eredmény. Addig már be sem megyek dolgozni, mert csak a falat érinthettem volna meg, és már indulhattam volna vissza. Nagy nehezen eltelik az idő, sokan vagyunk a váróban, de ahogy odaérek, már szólítanak is, ami sejtem, hogy mit jelent :)))))), azzal fogad, hogy „Gratulálok!” :)))))))))))) Megbeszéljük, hogy jövő szerdán megyek a magánrendelésére, addigra a petezsákot is látjuk majd. Ferinek elmondom telefonon, boldog, boldog, hallom, hogy elérzékenyül, még ha leplezi is J

Visszamegyek a munkahelyemre, mintha mi sem történt volna, (azóta is így teszek), csak belülről ujjongok. Nem merem elmondani senkinek, mintha attól félnék, hogy ha kimondom, azzal elrontom. Várok még. Csak egy lépéssel szeretnék tovább jutni, mint egy évvel ezelőtt, ahhoz, hogy egy kicsit megnyugodjak. Ha a szívhang vizsgálat meglesz, akkor már a barátnőimnek elmondom. De lehet, hogy nem bírom ki addig.