Az ihletet a Hannára
várva és Abigail kalandjai adták, ahogy olvastam, annyira a sajátomnak éreztem
a történeteket és a Veletek történteket, hogy egy-egy helyen akár magam is
írhattam volna. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lesz, ha végre tényleg
összejön a baba (mert az biztos, hogy egyszer összejön!, még akkor is, ha néha
feladom a reményt, de az mindig csak átmeneti), szóval évek múlva milyen jó
lesz újraolvasni, hogy hogy „teremtődött” meg Ő.
Amik eddig történtek,
csak nagyvonalakban:
Másfél évnyi
próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy nem bízzuk továbbra is a véletlenre a
dolgot, 2012 márciusában fordultam a barátnőm által javasolt nőgyógyászhoz, aki
nagyon kedves és segítőkész orvos hírében állt. Hormonvizsgálatok (3., 21.
napi) rendben, áprilisban HSG, nagy fájdalmak árán kiderült, hogy bal oldali elzáródva
L,
két hónapig Clostilbegyt, eredménytelenül, ezzel zárult nála a történetünk. Az
ő javaslatára BMC, eredetileg Zekéhez küldött, de (nem ellenjavallatra, hanem
ismeretség miatt) Szűcs doktor lett belőle. Aki nagyon jó választásnak
bizonyult, pont olyan orvos, akire én vágyom, nincs mellébeszélés, csak a
tények és konkrétumok, semmi léleksimogatás, mindig és feltétlen komolyság J,
én ezt is bírom, de azért néha, nagyon ritkán (és ezt ki kell érdemelni!), egy
félmosoly J.
2013. szeptember 30. első konzultáció, októberben laborvizsgálat, rossz AMH
eredmény L,
EKG, mammográfia, közjegyző, élettársi nyilatkozat, rákszűrés, és végre végre(!)
novemberben az első stimuláció. Menopur hormoninjekciók a hasfalba,
félelmetesnek tűnt, de mégsem az.
1. inszemináció, ami szerintem
nem a megfelelő időben történt, hanem kicsit korábban a hétvége miatt. Nem is
jött össze.
Januárban indult a 2.
inszemináció, minden különösebb remény nélkül, tekintettel a rossz AMH-mra
Szűcs doki megmondta, hogy nem sok az esély L A legjobb
időzítés mellett, és ennek tudatában, vidéki stresszes munka bevállalása
mellett is, teljesen hihetetlen módon mégis összejött! És a bal oldalon… ami
ugye el van záródva. Ami persze, hogy nincs elzáródva!!! Ennyit a HSG
vizsgálatról, ami egy félrevezető eredményen kívül kizárólag fájdalmakat okozott.
Szűcs doki még gondolkozott a laparoszkópián, milyen szerencse, hogy mégsem
ragaszkodott hozzá, egy teljesen felesleges műtét lett volna. Szerintem puszta
megérzésből is a legjobb döntéseket hozza J.
A terhességi teszt
ugyan nem mutatta ki (pedig csináltam egy jó párat), de miután mégsem akart megjönni,
pedig én már sürgettem volna, hogy kezdhessük a lombikot, a 34. napon felhívtam
Szűcs dokit, mondta, hogy menjek be UH-ra, csak nézzük meg, mi a helyzet. Bementem,
Szűcs doki már mondta is, hogy meg van vastagodva a méhnyálkahártya, talán
terhesség lesz ez mégis, de majd a vérvétel megmondja. És csak sodródtam az
árral, még visszamentem a munkahelyemre, aztán délután vissza az eredményért,
Szűcs dokival a folyosón összefutottam és… mosolygott. Na, hát így kell
kiérdemelni a mosolyát J 6 hetes terhesség megállapítása. Utána
persze már otthon is kimutatta a teszt (miért is ne?), én meg még akkor is percekig
álltam a teszt fölött, mert ilyet én még soha nem láttam. Hihetetlen és
elmondhatatlan érzés. Hogy én terhes vagyok, és ott van bent az a pici pötty, aki
a képen volt (mert már fényképem is volt róla J), ez egyszerűen
felfoghatatlan volt számomra. Még most, ha visszagondolok rá is beleborzongok.
Életem legszebb másfél hete volt! De sajnos csak ennyi adatott meg L.
A hetedik heti szívhangvizsgálat
a földbe döngölt. Szűcs doki már vizsgálat közben ingatta a fejét, én meg azt
sem tudom, hogy volt erőm lekászálódni a vizsgálóról. Feri bejött, ő is
hallotta a szomorú valóságot, én meg csak ültem némán, nem mertem bőgni, pedig
legszívesebben üvöltöttem volna. Szűcs doki csak hadarta a protokollt, el kell
menni egy másik orvoshoz ultrahangra, ha nem szívódik fel spontán, akkor
altatásos műtét, műszeres befejezés, vagyis kaparás (fuj de ronda szó)
szükséges. Nem érdekelt már semmi. Összetörtem. Hogy lehet ilyen kegyetlen a
sors? Ha én meg is érdemlem, Feri miért? Miatta még jobban sírtam, ahogy láttam
a szomorúságát L Bármikor el tudom magam bőgni, ha csak
visszagondolok ezekre a napokra és az arcára. Ő is sírt. Kétszer láttam sírni, amióta
ismerem, egyszer, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, egyszer, amikor
kiderült, hogy már nem L.
Műtét, altatás (az
egyetlen jó az egészben), műszeres befejezés. Még félkómásan hallottam, hogy Szathmáry
doktor elmondta, hogy majd a szövettani eredményért hívjam fel jövő héten. Felhívtam,
persze nem derült ki a vetélés oka. Akkorra már tudtam, hogy sosem szokott. Három
hónap várakozás, míg újra lehet próbálkozni. Pfffffffff. Ez pedig életem három
leghosszabb hónapja volt. Minden leg a babához kapcsolódik J
Az akárhogy is nézem május, de volt egy kis remény, mert Szűcs doki nem kötötte
az ebet a karóhoz, két hónap múlva mehetünk. Két hónap malmozás alatt (amiből
amúgy mégis három lett) azért még egy géndiagnosztika (citogenetika) az
Istenhegyi úton, ami rendben volt (30 rugó J), megismételt hormonvizsgálat
és egy nemi betegség vizsgálat (Hüvelygomba, Chlamydia, Myco- és Ureaplasma,
Trichomonas, baktériumtenyésztés) az Aesthetika orvosi központban (30 rugó J).
Ez utóbbi nem azért, mintha ezt amúgy nem nézték volna a BMC-ben (mind negatív
volt), de beleültették a fülünkbe, hogy vérvizsgálattal nem mutatható ki
biztosan, ezért csináltattunk még egy nőgyógyászatit is. Mindezeket persze a
vetélés miatt, mivel annak okát nem tudjuk. Na de végül elérkeztünk június 2-ához,
amikor végre elkezdődhetett a harmadik stimuláció, mert bár Szűcs doki a rossz
AMH miatt eredetileg csak két inszeminációt javasolt, de hát mégiscsak
inszemmel lettem terhes, tehát módosítottunk a terven. Hétfőn tehát elindult a
3. inszem J
Ma lesz a harmadik szúrás, úgy várom már az estéket, mint egy drogos J,
és közben számolom vissza a hátralévő tűket és fecskendőket. Kifejezetten
szeretem a hozzá kapcsolódó szertartást, nagy tű, fecskendő kicsomagol, nagy tű
a fecskendőre, kis ampulla eltör, felszippant, kis üvegbe betol, kihúz, nagy tű
csere kis tűre, és döf! J Na ez a döfés persze csak elmondva ilyen
vagány, valójában levegőt sem merek közben venni, és csigalassúsággal tolom a
bőröm alá. Nem tudom miért, de nekem így vált be.
Mindenkinek ilyen
hosszú az első bejegyzése? J Pedig igazán úgy érzem, hogy
címszavakban írtam le J
