Olyannyira új remények, hogy most hirtelen
minden megváltozhat egy csapásra. Január 9-én indultunk volna a 2. lombikkal,
de nem jött meg. Egy nap, két nap, három nap, még mindig semmi. Méregetem
közben a lázam, permanensen 36,9. Tesztek negatívak, pedig már minden nap
csinálok egyet. A 35. napon mintha lenne valami… bemegyek Szűcs doktorhoz,
ultrahang, vérvétel (HCG mérés), fél tizenkettőre megvan az eredmény. Addig már
be sem megyek dolgozni, mert csak a falat érinthettem volna meg, és már
indulhattam volna vissza. Nagy nehezen eltelik az idő, sokan vagyunk a váróban,
de ahogy odaérek, már szólítanak is, ami sejtem, hogy mit jelent :)))))), azzal
fogad, hogy „Gratulálok!” :)))))))))))) Megbeszéljük, hogy jövő szerdán megyek
a magánrendelésére, addigra a petezsákot is látjuk majd. Ferinek elmondom
telefonon, boldog, boldog, hallom, hogy elérzékenyül, még ha leplezi is J
Visszamegyek a munkahelyemre,
mintha mi sem történt volna, (azóta is így teszek), csak belülről ujjongok. Nem
merem elmondani senkinek, mintha attól félnék, hogy ha kimondom, azzal
elrontom. Várok még. Csak egy lépéssel szeretnék tovább jutni, mint egy évvel
ezelőtt, ahhoz, hogy egy kicsit megnyugodjak. Ha a szívhang vizsgálat meglesz,
akkor már a barátnőimnek elmondom. De lehet, hogy nem bírom ki addig.
